Körösök Völgye

Örök barátság nincsen. Barátság van. Amely barátságot jelzővel látják el, az nem barátság. Nincsen régi, új, igaz, vagy egykori barátság. A jelzős szerkezetek kapcsolatot takarnak.

Barátságot az ember nem szerez, hanem talál. Nem tesz érte, hanem kiérdemli. És megtart, ha érdemes rá.

A nem-nemzeti együttműködés rendszere nem kedveli a barátságot. A nem-nemzeti együttműködés rendszere a kapcsolatokat szereti. Az érdekkapcsolatokat. A kontrolálható, és irányítható érdekkapcsolatokat. Figyelem! Nem a kapcsolatot kell irányítani! Az érdeket. A többi megy magától.

A nem-nemzeti együttműködés rendszere nem kedveli a barátságot. A barátság ugyanis őszinteségen alapul. És az őszinteség alapja nem lehet más, mint az igazság. Mert az mindig eszünkbe jut. Ettől veszélyes.

Hallom, a politika barátságokat szakított ketté. Ne keseredjünk! Azokért a barátságokért, melyeket a politika (pláne, ez) kettészakíthat nem kár. Nem kár értünk. Könnyebb letudni (minket), mint tudni. Tudni nehéz. Nehéz tudni.

Van egy tekintet. Mikor reggel leülsz a reggelid elé, és éppen megkened vajjal a kenyeret, amikor némi szöszmötölés hallasz, majd érzed, a combodra simul valami. A combodra simul valaki. Lenézel, és egy tekintettel találkozol. A kutyád tekintetével. Erről a tekintetről nem kell írni. Erről a tekintetről nem lehet írni. Hátul, a látótérben még egy csóváló farkat is látsz, de a tekintettől nem tudsz szabadulni. A kutyád tekintete. A kutya tekintete. Először a reggelid kerül a kutya szájába, aztán kimegy, és a reggelid helyén már a pórázt látod. Hozza. Tudja, nem teszed rá, de része a szertartásnak. Nincs mese, menni kell. Mész. Vele. Megsétáltatod. Megsétáltat. Aki tudja mit jelent a boldogság, az tudja: a kabát felvétele, mely a séta kezdetét jelzi. Mit jelent a boldogság. Neki. A kutyának. A kutyámnak. A barátomnak. Eleinte beszélsz hozzá, aztán ez is feleslegessé válik, hiszen elég egymásra néznetek. Később rád néz, aztán beszél hozzád. Ha jól vagy idomítva, megérted. Érted.

Hosszú évek kemény munkája ám, míg a kutyánk beidomít minket. Először a cigit hagyod otthon, aztán a telefont, majd a gondokat, pórázt. A pórázadat. Mikor sétáltok. Mikor megsétáltat. Naponta kétszer, vagy háromszor. Ezt ő dönti el, látva, hogy milyen állapotban vagy. Mert tudja. Ő tudja. Hosszú évek őszintesége abroncsolja a barátságot feltétlen bizalommá. Feltétlenül bízik benned. Nincsenek feltételei a bizalmának.

Tekintetében ezt látod: a bizalmat.

Az emberi kegyetlenséget nem az auschwitzi archív felvételek mutatják meg igazán, hiszen ott csak rohadt zsidókat öltek magától értetődően (Sztálin elvtárs köszönte szépen a német licenszet, melyet a Gulag-on tökéletesíthetett), és mára ez már az igaz magyarok büszke célkitűzése immáron. Az igazi emberi (értsd: értelmetlen) kegyetlenséget akkor tapasztalhatod meg, ha egy 40 cm-es láncon tartott – és életet leélt – kutya tekintetébe nézel. Ha egy ketrecben tartott kutya tekintetébe nézel. Ha egy ketrecben tartott kutya lelkébe nézel.

A nem-nemzeti ügyek kormánya úgy döntött, helyesbítek, Orbán Viktor úgy döntött, hogy április 15-től, minden kutyát rabszíjon kell vezetni. A börtönben, kalodában és kurtavasban fogva tartott, megőrölő kutyákkal nincsen gond. Egyetlen dolgot kell szem előtt tartani: nem szabad a közelükbe menni. Nyilván.

A kutyájukkal nem törődő, állatkínzókkal semmi gond. Ezeket mostantól így hívjuk: ideális börtönőrök. A kutya láncon. Rabszíjon.

Azokkal a hozzá nem értő polgártársainkkal van a baj, akik fáradságot, időt, és egyebeket nem kímélve sajátították el az ismereteket a sétáltatások alatt, vagy a kutyaiskolákban, azért, hogy kutyájuk póráz nélkül kószáltathassa meg őket.

Mert most egy újabb tekintettel kell, megismerkedjenek, a rabszíjra fűzött barát értetlen tekintetével, amelyben egyetlen kérdés csügged: miért?

Egy tekintet, melyben a bizalmat először sikerült zavarodottsággal hígítani.

Hogyan magyarázod el neki: nem szeretik a függetlenséget. Nem szeretik a barátságot. Nem szeretik az őszinteséget.

Hogyan magyarázod el neki: nem szereti a függetlenséget. Nem szereti a barátságot. Nem szereti az őszinteséget.

Nem kell nekem kutya. Mi lesz, ha beidomít? Mi lesz, ha kigyógyít az emberségből? Mi lesz, ha reggelente sétálni visz? Mi lesz, ha egy reggel rám néz, mert nem érti: miért kell pórázt viselnie? Miért kell rabszíjat viselnie?

És mi lesz, ha rám néz, mert érti, miért kell rabszíjat viselnie?

Gyula, 2012-04-19

Leel-Őssy Gábor